Gereben Villa

Szálláshely sok program és túralhetőséggel, csendes, nyugodt környezetben, családoknak, kisebb csoportoknak



Bemutatkozás:

Velemben, az üdülő övezetben, közel a falu központjához, csendes, nyugodt környezetben pihenésre vágyóknak, turistáknak, kerékpáros turistáknak, természetbarátoknak, családoknak, kisebb csoportoknak kínáljuk szálláshelyünket.

2-4 ágyas szobáinkban akár 10-14 főt is el tudunk helyezni. A szobák tusolós fürdővel, televízióval, hűtőszekrénnyel felszereltek. Vendégeink részére konyhahasználati, étkezési lehetőséget; zárt udvarunkban parkolót biztosítunk. A villához tartozó kert kiválóan alkalmas pihenésre, napozásra, grillezésre, bográcsozásra. A gyerekeket hinta, játékos kedvű vendégeinket lengőteke, pingpongasztal is várja.


Velem az Alpokalján, a Kőszegi hegyvonulat délkeleti oldalán, középen helyezkedik el, az Írottkő Naturpark területén. Páratlan klimatikus adottságának köszönhetően tiszta levegője a légúti betegségek kiváló gyógyítója. A faluban található Magyar Múlt, Magyar Jelen Üdülőfaluban étterem és fedett fürdő áll az érdeklődők rendelkezésére. A községben népi mesterségek hagyományait ápoló Alkotóház működik, melynek területén őrizték 1944.12.29. és 1945.03.19. között a magyar szent koronát. Velem határában megtekinthető egy működőképes műemlék vízimalom. Az egyik legismertebb és leglátogatottabb rendezvény az országos hírű októberi Gesztenye-ünnep.

Közép-Európa egyik legismertebb régészeti lelőhelye a község fölött emelkedő Szent Vid-hegy, temploma ismert búcsújáróhely. Aktív pihenésre vágyó vendégeink számos – akár a szomszédos Ausztriát is érintő – gyalogos és kerékpáros túraútvonal között válogathatnak. Velemből indult az országos kéktúra útvonala, és kerékpárút halad át rajta. Turista utak vezetnek a 883 m magas Írottkőhöz, melyen kedvelt kirándulóhelyek: Kalaposkő, Asztalkő, Óház kilátó, Hétforrás, Hőrmanforrás, Stájer-házak, ahol Erdészeti Múzeum található.

A környék további nevezetességei: a cáki műemlék pincék, több száz éves szelidgesztenyefák környezetében, és a bozsoki Sibrik–kastély. A közelben lévő Kőszeg város is sok látnivalóval /Jurisics vár/ rendelkezik. A határ közelsége lehetővé teszi Ausztriába kirándulást, ahol rengeteg látnivaló /pl. Léka vára/ és fürdési lehetőség vonzza a kirándulókat.




vissza a kereséshez >>





A képek rákattintással kinagyíthatók

Elérhetőségek:

Cím:

9726 Velem, Gesztenyés u. 10.  
térkép »

Telefonszám:

06/94/322-163, Mobil: 06-20-3544599

Fax szám:

E-mail cím:

gerebenvilla@freemail.hu

Weboldal(ak):